Miközben épp a világítástechnikai és bútoripari Bluetooth Low Energy vezérlésű appokkal voltunk elfoglalva, adódott egy lehetőség egy randialkalmazás tervezésére, kereséssel, matcheléssel, Bluetooth chattel, Push-üzenet küldéssel, In-App-Purchase-ekkel. Egy olyan fejlesztésre, amely inkább közelít az átlagos felhasználó fejében megfogalmazódott „applikáció” fogalmához, és nem az üzleti, hanem fogyasztói piacon szándékozik indulni. Az Inteliza a teljes UI és folyamattervezés mellett az iOS verziót és előbb PHP-MySQL, majd 2 évvel később a Java-MongoDB back-endet is elkészítette.

Miközben az App Storeban való közzétételben is az ingyenestől a fizetős megoldások felé haladtunk, egy jelszóvédett webes üzleti back-enddel is rendelkező randialkalmazás készítésébe kezdtünk. A webes back-end az USA, olasz, német, emirátusi, orosz és kínai promóciós partnerek részére készült. Mostanra ugyanannyi energiát fektettünk a back-end fejlesztésébe, mint az applikáció kezelőfelületébe, és így tudjuk követni a kisösszegű In-App-Purchase-eken realizált bevételt, a promóter aktivitása szerint szűrve. 

Ahogy egyébként kevés – az 500-ból nagyjából 30 elkészített – termékünk, ez az applikáció a publikálása után is folyamatos figyelmet, befektetést és fejlesztést kapott a publikálása után is. Az új megoldások új problémákat szültek, és okos, digitális megoldásokkal igyekeztünk az emberi beavatkozást algoritmusokkal helyettesíteni minél több helyen. És éppen ez az, amiért szeretjük a munkánkat: amikor nem csak 3-9 hónapot fektetünk valamibe, hanem lehetőségünk van azt értékelni, javítani, újragondolni, és évről évre olyan állapotban tartani az adott terméket, amire büszkék lehetünk. Azt, hogy erre lehetőségünk van, az olyan ügyfeleinknek köszönhetjük, akik előre számoltak a termékük hosszú távú karbantartásának költségével.

Meséljen elképzelésiről!